Jegyek és bérletek

Program


Aktuális előadások


Jegyvásárlás
akár -30%

Csak néha adódik egy kis „bújócska”. Igaz, hogy az utókor francia zeneszerzőként tartja számon, Cherubini azonban Toscanában született. Mendelssohn Olasz szimfóniáját német zeneszerző írta, ám a mű szinte kicsattan Itália életörömétől. És Sergej Krylov? Életrajzai oroszországi születésű, de olasz illetőségű művészként mutatják be – aki ráadásul Stradivari hangszeren játszik. A műsor középpontjában megszólaló versenymű, Paganini alkotása minden bújócska nélkül, magától értődőn és lehengerlően olasz…

Hogy a koncerten csak majdnem minden és mindenki idézi Itáliát, az a karmesternek köszönhető. Farkas Róbert Budapest szülötte, tanulmányait szülővárosa után Berlinben végezte, és pályafutásának első fontos sikereit is német földön aratta. Jelenleg a MÁV Szimfonikusok művészeti vezetője. Sergej Krylov Moszkvában látta meg a napvilágot, szédítő karrierje elején versenyek sokaságát nyerte meg, majd a világ legtöbb jelentős karmesterével együtt muzsikált. A Müpában Kocsis Zoltán vezényletével mutatkozott be Bartók Hegedűversenyének szólistájaként, s a karmester az előadás után így szólt hozzá: „a te Bartókod magyarul szól”.

Cherubini leghíresebb operája a Médeia, amely 1797-ben keletkezett – nyitánya a zeneszerző legkedveltebb zenekari darabja. IV., d-moll hegedűversenyét Paganini negyvenhét évesen, 1829-ben, tizenegy évvel halála előtt írta. A mű kézirata sokáig kallódott, modern kori bemutatója 1954-ben, Párizsban valósult meg. Az Olasz szimfóniát Mendelssohn itáliai élményei ihlették, ősbemutatója 1833-ban zajlott le. Alig hihető, de a zeneszerző elégedetlen volt művével: még az átdolgozott változatot sem jelentette meg nyomtatásban.

Luigi Cherubini: Médeia – nyitány
Niccolò Paganini: IV. (d-moll) hegedűverseny
***
Felix Mendelssohn: IV. (A-dúr, „Olasz”) szimfónia, op. 90

Sergej Krylov hegedű

Nemzeti Filharmonikus Zenekar

Vezényel: Farkas Róbert

 

Ajánló


akár -30%
A TRUBADÚR Kobayashi bérlet 1. Jegyvásárlás

A trubadúrt sokan kárhoztatják kusza cselekménye miatt. De hát a nehezen kibogozható szálakból szőtt történet a barokk operák öröksége, amely…

akár -30%
HANGULATOK ITÁLIÁBÓL Kobayashi bérlet 2. Jegyvásárlás

Ezen az estén majdnem minden és mindenki olasz.

akár -30%
PRÓBATERMI VENDÉGSÉG Kamarazenei bérlet 2. Jegyvásárlás

A Nemzeti Filharmonikus Zenekar és a Nemzeti Énekkar művészeinek kamarakoncertje

Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
becsült lejárati idő:
00:00

tétel a kosárban

összesen:


Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!