Jegyek és bérletek

Program


Aktuális előadások


Jegyvásárlás
akár -30%

LISZT FERENC: Krisztus
oratórium


Váradi Zita, Szalai Ágnes - szoprán
Schöck Atala - alt
Pataky Dániel - tenor
Fátrai János - bariton
Cser Krisztián - basszus

Nemzeti Énekkar (karigazgató: Somos Csaba)
Kodály Zoltán Magyar Kórusiskola Énekkara (karigazgatók: Sapszon Borbála és Sapszon Ferenc)
Szent István Filharmonikusok
Vezényel: Somos Csaba

Liszt legnagyobb alkotása a Krisztus oratórium, melynek jelentősége rendkívüli, ám a művet ritkán halljuk, mert igen terjedelmes, előadóapparátusa is nagy, megszólaltatása különleges erőfeszítést igénylő feladat. Most itt az alkalom: a közönség a Nemzeti Énekkar és a Szent István Filharmonikusok előadásában, kiváló hazai szólisták közreműködésével, a karigazgató, Somos Csaba vezényletével élvezheti a kivételes alkotást – 150 évvel az 1873 novemberében lezajlott magyarországi bemutató után, annak egykori helyszínén, a Pesti Vigadóban.

Liszt 1855-ben kezdett dolgozni nagyszabású oratóriumán, de az opus magnumot csak 1867-ben fejezte be. A zeneirodalom Krisztus életét feldolgozó műveinek sorában az egyik nagy típus a megváltó születésének, a másik Jézus kereszthalálának témáját dolgozza fel. Az első csoportba olyan művek tartoznak, mint Stölzel, Schütz, Bach vagy Saint-Saëns karácsonyi oratóriuma, a másodikba olyanok, mint Bach, Händel, Telemann, Penderecki, Pärt vagy Zombola Péter passiója. Liszt Krisztus oratóriumának különlegessége, hogy témáját a megváltó teljes életéből meríti, melyben a születés és a halál egyként benne foglaltatik – ebben leginkább Händel Messiása tekinthető a darab elődjének. Az oratórium három részből áll: Karácsonyi oratórium, Vízkereszt után, Szenvedés és feltámadás. A mű vokális szólistái: Váradi Zita, Szalai Ágnes, Schöck Atala, Pataky Dániel, Fátrai János és Cser Krisztián olyan énekesek, akik egyforma érzékenységgel fordulnak Liszt érett kori stílusa és a vallásos oratórium átszellemültsége felé. A mű zenekara kiváló vendégegyüttes: a Szent István Filharmonikusok. A produkció karmestere, Somos Csaba 2016 januárja óta áll a Nemzeti Énekkar élén.

Ajánló


akár -30%
Évadnyitó hangverseny Jegyvásárlás

A Nemzeti Filharmonikus Zenekar hagyományosan egy nappal Bartók Béla halálának évfordulója előtt tartja évadnyitó hangversenyét, így tisztelegve a „tiszta forrás”…

akár -30%
Sinfonia concertante Ferencsik/1 Jegyvásárlás

Vashegyi György a hazai historikus előadópraxis meghatározó alakja, a két szólista, Kelemen Barnabás és Kokas Katalin a magyar vonóstársadalom ünnepelt…

akár -30%
Karácsony Lipcsében - 1723 A Nemzeti Filharmonikusok ünnepi hangversenye Jegyvásárlás

Egy nappal szenteste előtt Vashegyi György vezényletével a Nemzeti Énekkar és a kamarazenekarrá átalakuló Nemzeti Filharmonikus Zenekar kiváló szólisták közreműködésével…

Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
becsült lejárati idő:
00:00

tétel a kosárban

összesen:


Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!