Jegyek és bérletek

Program


Hangverseny Kocsis Zoltán emlékére - vezényel: Hamar Zsolt

Hangverseny Kocsis Zoltán emlékére - vezényel: Hamar Zsolt

Kocsis Zoltán emlékkoncert

 több

Nincs aktuális előadás

Ön egy múltbeli eseményre keresett. Kérjük, válogasson aktuális kínálatunkból a Jegy.hu keresőjében!

Utolsó előadás dátuma: 2018. november 6. kedd, 19:30

ANTAL MÁRIA: Az Áramlat

CHOPIN: f-moll zongoraverseny, op. 21

RACHMANINOV: Harangok

Halála napján Kocsis Zoltánra, a Nemzeti Filharmonikusokat közel két évtizeden át vezető fő-zeneigazgatóra emlékeznek egykori együttesei. A műsor szimbolikusnak is tekinthető, hiszen az elhangzó művek mindegyike kapcsolódik valamilyen módon az utóbbi évtizedek egyik legjelentősebb magyar muzsikusához. A hangversenyen a nagyszerű énekes szólisták, Balga Gabriella és Anatolij Fokanov mellett közreműködő Boros Misit a nagyközönség 2014-ben ismerhette meg, amikor a „Kicsik” korcsoportjában megnyerte a Magyar Televízió klasszikus zenei tehetségkutató versenyét, a Virtuózokat.
Chopin húszesztendősen írta és mutatta be Varsóban örök szépségű zongoraversenyét, amelyet a nemrég még csodagyerek, mára kamaszkorba ért Boros Misi előadásában hallhatunk majd. Antal Mária, a Nagy-Britanniában élő zeneszerző a budapesti Zeneakadémián szerzett diplomát. Az esten elhangzó kompozícióját Csíkszentmihályi Mihály ma már klasszikus munkája, a flow-élményről írt könyve és gondolatai ihlették. A darab műfajilag talán a szimfóniához áll legközelebb, tételei: Fókusz, Világosság és Időtlenség, Eksztázis.
A koncert második részében felcsendülő mű szerzőjének magyarországi megismertetését különösen a szívén viselte Kocsis Zoltán. Rachmaninov 1913-ban komponált, Edgar Allan Poe versére készült, méltatlanul keveset játszott, Harangok című műve nagyszabású kórusszimfónia négy tételben, az utolsóban a gyász megrendítő harangkondulásaival.

Balga Gabriella – szoprán
Fekete Attila  – tenor
Anatolij Fokanov – bariton

Boros Misi – zongora
Nemzeti Énekkar (karigazgató: Somos Csaba)
Nemzeti Filharmonikus Zenekar
Vezényel: Hamar Zsolt

Ajánlatunk


Kocsis Zoltán szellemisége keretbe foglalja a Nemzeti Filharmonikusok évadját. Novemberben halálának évfordulójáról emlékezünk meg koncerttel, május végén, születésnapján pedig a Zeneakadémiával közösen, hagyományteremtő szándékkal rendezzük meg a magyar klasszikus zene napját, régi értékeket ápolva és újak születését ösztönözve.

A magyar XX. század és a bécsi klasszika között osztja meg hangversenyének műsorát a Nemzeti Filharmonikus Zenekar a Kocsis bérlet harmadik estjén.

François Leleux a világ egyik legjobb oboaművésze, egyszersmind kiváló karmester. A Nemzeti Filharmonikus Zenekarhoz az utóbbi években úgyszólván „hazajár”: koncertjei rendre lelkes sikert aratnak és visszahívást eredményeznek. Pályája igen korán kezdődött: már tizennyolc esztendősen a Párizsi Opera első oboása volt, később a Bajor Rádió Szimfonikus Zenekara és az Európai Kamarazenekar szólistájaként is muzsikált.

Ajánló


akár -30%
Jupiter Ferencsik/4 Jegyvásárlás

A Ferencsik bérlet koncertjein a Nemzeti Filharmonikus Zenekar a bécsi klasszikához illőn csökkentett létszámmal lép pódiumra. A záróesten mindehhez még…

akár -30%
MOZART, HAYDN ÉS FRANCIA KORTÁRSAIK - JULIEN CHAUVIN Ferencsik/4 Jegyvásárlás

Izgalmas műsorral várja a közönséget a Nemzeti Filharmonikus Zenekar és vendége, a hegedűművészként és karmesterként egyaránt pódiumra lépő francia muzsikus,…

akár -30%
BELLINI: A KALÓZ Opera/1 Jegyvásárlás

Koncertszerű operaelőadás két felvonásban, egy szünettel, olasz nyelven

Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
becsült lejárati idő:
00:00

tétel a kosárban

összesen:


Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!