Tickets

Program


Current events


Buy tickets
up to -30%

Az idei koncerten három magyar művet is hallunk, közülük egy felfedezésre méltó ritkaság – de az is fontos, hogy az est a 20. század egy nemzetközi klasszikusával fejeződik be. A szólista a fiatal tehetségek egyike – és a karmester sem véletlenül viseli a Dohnányi nevet.

Szuggesztív-dinamikus Ünnepi nyitányát Erkel 1887-ben, a Nemzeti Színház megnyitásának fél évszázados jubileumára írta. Bartók Hegedűversenye 1937/38-ban keletkezett, a legendás Magyar Vonósnégyes primáriusa, Székely Zoltán kérése nyomán. Dohnányi Amerikai rapszódiája a zeneszerző emigrációs éveiben, az Ohiói Egyetemtől 1952-ben kapott felkérésnek eleget téve íródott. A Magyarországon máig alig ismert kompozíció amerikai folklórdallamokat dolgoz fel, köztük a Wayfaring Stranger (Vándorló idegen) címűt, mely utalásként is értelmezhető a hazájától távol élő zeneszerző honvágyára. A második részben megszólaló Stravinsky-mű, a Tűzmadár című balett briliáns hangszerelésű szvitváltozata sem idegen a magyar zenétől, hiszen Bartókra is hatott, aki a mű egyik dallamát II. zongoraversenyében idézi.

Banda Ádám a fiatal hazai hegedűsnemzedék kiemelkedő tehetségű tagja. Szívet melengető egybeesés, hogy a koncertet, melyen Dohnányi-művet is hallunk, a Jekatyerinburgi Opera főzeneigazgatója, Dohnányi Oliver vezényli, akinek ükapja Dohnányi Ernő nagyapjának testvére volt, s akit a Magyar Televízió 1983-as Nemzetközi Karmesterversenyén aratott sikere óta szeret a magyar közönség.

Erkel Ferenc: Ünnepi nyitány
Bartók Béla: II. hegedűverseny, Sz. 112, BB 117

***

Dohnányi Ernő: Amerikai rapszódia, op. 47
Igor Stravinsky: Tűzmadár-szvit (1919)

Banda Ádám hegedű
Nemzeti Filharmonikus Zenekar

Vezényel: Dohnányi Oliver

 

Suggestions


up to -30%
DANCE  Pászti season ticket 3 Buy tickets

Conducting this special concert for choral music lovers will be the award winner of the Hungarian National Choir’s international conducting…

up to -30%
THE MOODS OF ITALY  Kobayashi season ticket 2. Buy tickets

On this evening, almost everything and everyone is Italian.

up to -30%
GERMAN GENIUSES  Ferencsik season ticket 2 Buy tickets

Schumann, Mahler and Brahms: three markedly different personal styles of German Romanticism and the turn of the 20th century.

Warning! The basket time limit is about to expire!
estimated time left:
00:00

item(s) in basket

total:


Time limit has expired. Please, put item(s) in to basket again.