Jegyek és bérletek

program


Dato


Køb Billetter
up to -30%

HECTOR BERLIOZ: Fantasztikus szimfónia, op. 14

Nemzeti Filharmonikus Zenekar
Vezényel: Kobayashi Ken-Ichiro   

Kevés zene sűrít magába oly sok vágyat és szenvedélyt, s vetít oly sok látomást a képzelet vásznára, mint a korai romatika egyik legnagyobb remekműve, Berlioz Fantasztikus szimfóniája. Nem minden karmester képes méltón közvetíteni e kompozíció szélsőségeit, de a magyar közönség régi kedvence, a Magyar Televízió I. Nemzetközi Karmesterversenyének győztese, Kobayashi Ken-Ichiro igen. Ez a hangverseny kivételes művet ígér – kivételes előadásban.

Hector Berlioz (1803–1869) hét-nyolc évvel volt idősebb a romantika 1810-11 körül született nagy generációjának tagjainál, így érthető, hogy életművének leghíresebb darabja, a Fantasztikus szimfónia (1830) akkor keletkezett, amikor Schumann, Chopin, Liszt még korai műveit írta. A szimfónia az első vérbeli programzenei alkotások egyike, erős ábrázoló, hangulatfestő törekvéssel. Álmok, szenvedélyek, Bál, Jelenet a mezőn, Menet a vesztőhelyre, Boszorkányszombat – a tételcímek is jelzik, milyen változékony hangulatvilág és milyen fantáziadús kifejezésmód uralkodik a zenében, melynek bizonyos részletei egyes feltételezések szerint ópiummámorban születtek. A művet feszítő érzelmek és indulatok hátterében álló inspiráció a zeneszerző viharos (később házasságba torkolló, majd válással végződő) szerelme az angol színésznő, Harriet Smithson iránt. Kobayashi Ken-Ichiro 1940-ben született Ivakiban, meghatározó jelentőségű budapesti versenygyőzelme 1974-ben tette egész Magyarország számára ismertté művészetét. Ferencsik János halála után, az 1980-as évek végén és az 1990-es évek elején az Állami Hangversenyzenekar első karmestere volt, ma a Nemzeti Filharmonikus Zenekar örökös tiszteletbeli elnökkarnagya. A Japán Filharmonikusok vezető karmestere.

PÅ PLAKATEN


up to -30%
Fantasztikus szimfónia Vezényel: Kobayashi Ken-Ichiro Kocsis/5 Køb Billetter

Nem minden karmester képes méltón közvetíteni e kompozíció szélsőségeit, de a magyar közönség régi kedvence, a Magyar Televízió I. Nemzetközi…

up to -30%
Jupiter Ferencsik/4 Køb Billetter

A Ferencsik bérlet koncertjein a Nemzeti Filharmonikus Zenekar a bécsi klasszikához illőn csökkentett létszámmal lép pódiumra. A záróesten mindehhez még…

Obs! Indkøbskurvens tidfrist udløber snart!
tilbageværende tid
00:00

enhed(er) i kurven

total:


Tiden er udløbet. Start venligst forfra med at vælge billetter.